Az energetikai csoport forgalma a január-szeptemberi időszakban kilenc százalékkal, 147 milliárd koronára esett vissza. A cég elemzése szerint a nyereségcsökkenés legfőbb oka az áram árának folyamatos esése, valamint az év eleji rendkívül meleg időjárás, amelynek következtében kevesebb hőenergia fogyott.
Az EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredmény) az első kilenc hónapban 15 százalékkal 54,7 milliárd koronára esett vissza. Benes azt mondta: egész évben a CEZ 72 milliárd koronás EBITDA mutatóval számol.
Szeptember végéig a CEZ 46 terawattóra villamos energiát állított elő, ami éves szinten hét százalékkal kevesebb, mint 2013 azonos időszakában. Ennek legfőbb oka a Chvaletice hőerőmű eladása és a Prunérov hőerőmű rekonstrukciója - fejtette ki a vezérigazgató. Rámutatott: a CEZ rövidesen befejezi és üzembe helyezi a Ledvice szénerőművet és 2015 folyamán az áramtermelés visszatér a korábbi szintre.
Az első kilenc hónap alatt a CEZ öt százalékkal kevesebb villanyáramot és 13 százalékkal kevesebb földgázt adott el éves összehasonlításban, hőenergiából 17 százalékkal fogyott el kevesebb.
A harmadik negyedév adózott nyeresége 2,4 milliárd korona, míg a forgalom értéke 45,3 milliárd korona volt. Mindkét adat alacsonyabb a hasonló 2013-as adatnál, s gyengébb, mint azt az elemzők várták.
A CEZ 70 százaléka a cseh állam kezében van.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve