A bank nyeresége 4,29 milliárd dollárra, részvényenként 1,35 dollárra nőtt az előző évi 2,84 milliárd dollárról, részvényenként 95 centről. Tavaly a harmadik negyedévben a Citigroupnak csaknem kétmilliárd dollárt kellett kifizetnie szerkezetátalakítási és jogi költségekre.
Elemzők kisebb, 1,28 dolláros részvényarányos nyereségre számítottak.
A bank bevétele - az elemzői várakozásokkal összhangban - 5 százalékkal, 18,69 milliárd dollárra csökkent a szeptember végéig tartó három hónapban. Michael Corbat, a Citigroup vezérigazgatója az eredményeket értékelve elmondta: annak ellenére, hogy a bevétel nem járult hozzá a jó negyedéves eredményekhez, a bankcsoportnak sikerült kezelnie a kockázatokat, kiadásokat és a tőkéjét.
A harmadik legnagyobb amerikai banknak sikerült ellensúlyoznia a változékony piaci környezet és az amerikai kamatemelés időpontja körüli bizonytalanságot is.
A kedvező eredményekhez hozzájárult, hogy a bank megkapta a Fede jóváhagyását a részvényvisszavásárlásra. Így az egy évvel korábbihoz képest 2 százalékkal kevesebb részvény forgott a piacon, ami növelte a részvényenkénti nyereséget.
A kedvező gyorsjelentésnek köszönhetően a Citigroup árfolyama több mint 2 százalékkal emelkedett a New York-i tőzsdén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve