A feltételek szigorítása azt jelenti, hogy Ciprusnak mint offshore pénzügyi központnak vége - írta a Reuters hírügynökség. A 100 ezer eurónál nagyobb betétek 37,5 százalékát elveszik, és cserébe a betéttulajdonosok jelenleg forgalomképtelen részvényeket kapnak a Bank of Cyprusból, a pénzintézet tőkeemelésének keretében. Az érintett betétek további 22,5 százalékát befagyasztják, ennek sorsáról majd az általános pénzügyi rendezés keretében döntenek néhány hónapon belül, de addig sem fizetnek rájuk kamatot.
A 100 ezer eurónál kisebb - vagyis az EU-ban szokásos betétbiztosítással védett - bankbetéteteket nem veszik igénybe a bankmentés hazai forrásteremtéséhez, ami az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 10 milliárd eurós mentőprogramjának feltétele volt. Ciprusnak közel 6 milliárd euróval kell kiegészítenie a programot.
A Bank of Cyprusnál vannak már a második számú ciprusi bank, a Cyprus Popular Bank (Laiki Bank) ügyfelei is, mivel a Laikit gyakorlatilag felszámolták, és forrásait áthelyezték a Bank of Cyprusba.
A vagyondézsma már ismert elemei 11 milliárd eurónyi nem biztosított betétrészt sújthatnak az első becslések szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve