Július utolsó hétvégéjét 95 ezer vendég töltötte a román tengerparton, ami csúcsot jelent az idei szezonban - azonban tavaly ilyenkor a látogatók száma 165 ezer volt. A szakértői becslések szerint a május-szeptemberi időszakban mintegy 1 millió vendéggel lehet számolni, ami 20 százalékkal kevesebb a 2013-asnál. Ebben a rossz idő és a gyenge szolgáltatások mellett annak is szerepe van, hogy a románok a sajátjuknál szívesebben nyaralnak a görög és a török tengerparton. Azonban nemcsak a tengerpart gyengélkedik: külföldiek 3,4 millió vendégéjszakát töltöttek tavaly Romániában, míg Magyarországon 12 milliót, Bulgáriában 14,3 milliót.
A horvát idegenforgalom se fogja teljesíteni idei tervét, pedig ez adja az ország bruttó hazai termékének 15 százalékát - írta a Balkan Insight. Bár a hivatalos adatokat júliusról még nem adták ki, a részeredmények kiábrándítóak. Az erős tavaszi kezdés után, amikor 6,6 százalékkal nőtt a beutazások száma, bár a dalmát tengerpart egyes városaiban, mint Zadar, Split és Dubrovnik erősebb volt a nyári forgalom, más, hagyományosan népszerű körzetekben 10-14 százalékkal csökkent. Különösen meglepő, hogy visszaesés sújtja Isztriát és Kvarnert. Itt is a rossz időt és az idegenforgalmi struktúra és kínálat hiányosságait teszik felelőssé a jelenségért.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve