Az egy cégcsoporthoz tartozó Hyundai és Kia autógyáraknak összesen 395 millió dollár (288,6 millió euró) kártérítést kell fizetniük annak a 90 ezer amerikai autósnak, akiket félrevezettek fogyasztási adataikkal - jelentette a chosun.com koreai hírportál. A büntetésből egy nagyobb üzembővítést is finanszírozhatnának a vállalatok - a Daimler nagyjából 800 millió euróból építette fel a kecskeméti Mercedes-gyárat.
Az ügyfelek azért indítottak pert a cégek ellen, mert a birtokukba került autók 10-20 százalékkal több üzemanyagot égettek el, mint amit a gyártók prospektusaikban megadtak. Az autógyártók közleménye szerint a Los Angelesi szövetségi bíróságon 53 precedens értékű perben megállapodásra jutottak elégedetlen vásárlóikkal.
Ezek a perek 13 Hyundai vagy Kia típust érintettek, amelyeket 2011 és 2013 között gyártottak. A felperesek átlagosan 439 dolláros kártérítésre számíthatnak, amit üzemanyag-utalvány formájában kapnak meg a többletfogyasztás kompenzációjaként.
Elmérték
Az amerikai környezetvédelmi hivatal tavaly novemberben hozta nyilvánosságra vizsgálatának eredményét, amelyből kiderült, hogy a koreai páros kozmetikázott fogyasztási adatokkal igyekszik vonzóbbá tenni autót. A hivatal szerint olyan mérési módszert választottak, amely a valós használathoz képest kedvezőbb eredményeket hozott.
A Magyarországon is ismert Kia Rio modell 1,6 literes motorral felszerelt változatának átlagfogyasztása például 4,9 liter/100 kilométer helyett 5,3 liter. A hasonló erőforrással ellátott Soul átlag 5,6 liter helyett 6,5-et éget el 100 kilométerenként - derül ki az autógyártó javításából.
Az amerikai példa nyomán a Hyundai és a Kia néhány hazai vásárlója is úgy gondolta, érdemes pert indítania a cégek ellen a trükkös fogyasztási adatok miatt. A szöuli központi kerületi bíróság azonban december közepén az autógyártók javára döntött a perükben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve