Japán legnagyobb autógyártója csütörtökön közölte: 642 milliárd jen (csaknem 1800 milliárd forint) üzemi eredményt ért el a pénzügyi év első negyedévében. Az elemzők nem egészen 500 milliárd jent vártak.
A gyártó 1700 milliárd jenről 1600 milliárd jenre csökkentette az egész évre vonatkozó üzemieredmény-várakozását. Ez 44 százalékos visszaesés lenne éves összevetésben, és négyéves mélypontot jelentene.
Az értékesítési árbevétel csaknem 6 százalékkal, átszámítva 64,9 milliárd dollárra esett. Az Egyesült Államokban 4 százalékkal csökkentek az eladások 2015 ugyanezen időszakához képest.
Ahogy a többi, exportra termelő japán nagyvállalatot, a Toyotát is megviseli a jen erősödése. A japán fizetőeszköz 102 körüli szinten - sőt az alatt - áll a dollárral szemben, miközben a vállalat 105 jennel számolt. Ugyanígy euróban számolva 120 jen volt az árfolyam-előrejelzés, miközben egy euróért jelenleg nem egészen 113 jent kell adni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve