A január-júniusi periódusban a Samsung 19,7 ezer milliárd won (17,4 milliárd dollár) összeget fordított üzemfejlesztési és kutatás-fejlesztési beruházásokra, szemben a 2011 első félévi 16,2 ezer milliárd won kiadással. A konszern kutatás-fejlesztési beruházásokra 5,8 ezer milliárd wont, bevételének 6,2 százalékát fordította a beszámolási periódusban, 15,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Gyártásmodernizálásra és kapacitásbővítésre a Samsung 13,9 ezer milliárd wont fordított az idei első fél évben, 24,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ebből 9,7 ezer milliárd wont a félvezetőáramkör-gyártás modernizálására, 2,6 ezer milliárd wont pedig a folyadékkristályos képernyő gyártás modernizálására.
A Samsung az idén 25 ezer milliárd wont tervez gyártásmodernizálásra és kapacitásbővítésre fordítani. Kutatás-fejlesztési beruházásaival együtt beruházási kiadásai az idén meghaladják majd a 33 ezer milliárd wonos tavalyi rekordot.
Az első félévben a Samsung értékesítési árbevétele a tavalyi első félévihez képest 21,5 százalékkal 92,9 ezer milliárd wonra emelkedett, üzleti eredménye pedig 87,7 százalékkal 12,6 ezer milliárd wonra szökött fel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve