A rendszerváltás után 23 évvel, a román lakosság jelentős része továbbra is az előző korszak technológiájával épült öreg Daciáját használja, a matuzsálemi kort elért járgányok típusát még a hatóságok sem tudják beazonosítani. Az évek óta futó roncsprogramok ellenére nem sikerült érdemben fiatalítani az autóparkot Romániában, a forgalomban lévő gépkocsik 55 százaléka több mint 10 éves, az átlagéletkor három év alatt 10-ről 12-re emelkedett - derül ki a Gépjármű- és Gépjárművezetés-Ellenőrző Hivatal (DRPCIV) statisztikájából.
A 2008 és 2012 között 27 százalékkal bővülő autópark tavaly év végén több mint 4,48 millió gépkocsit számlált, ennek mintegy 31 százaléka Dacia márkájú volt.
A román gyártmányú autók jelentős részének típusáról azonban a hatóságok nem tudnak érdemben nyilatkozni, több mint 1,05 millió nyilvántartott forgalmi engedélyben ugyanis nem szerepelnek típusjelzésre vonatkozó adatok. A még 1990 előtt gyártott autók forgalmijába a pitesti üzem nem tartotta fontosnak feltüntetni az típusjelzést, igaz nagy autóválaszték nem lévén a piacon, ez akkor nem is okozott gondot a hatóságoknak.
A DRPCIV adatbázisában szerepel két 1100-as, két 1210-es Dacia, és több 1300, 1309, 1320, és 1325-ös modell is, a legtöbb még használatban lévő Dacia - a nyilvántartás szerint 4420 darab - az a hagyományosnak tekinthető 1310-es típus, amelyik korábban Magyarországon is nagy "népszerűségnek" örvendett, míg a vámmentességet kihasználva a románok vissza nem vitték azokat.
A nyilvántartások szerint használatban van még tíz Dacia 500-as azaz a Lastun (fecske) is Romániában, noha egyértelmű, hogy a Trabantnál is kisebb, kéthengeres, üvegszál-merevítésű műgyantából készült négykerekű napi használatra alkalmatlan. Az 1980-as évek végén összetákolt "féldaciának" is gúnyolt modellt néhány igazán megszállott tarthatja máig életben.

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve