A dízeljárművek részarányának a fokozatos, semmiképpen sem hirtelen bekövetkező csökkenésével lehet számolni, amit radikális létszámcsökkentés nélkül is képesek leszünk kezelni - jelentette ki Christoph Kübel, a Bosch személyzeti igazgatója kedden este újságírók előtt. A Boschnál világszerte a 410 ezerből mintegy 50 ezer munkahely függ a dízel technológia autóipari alkalmazásától, ebből 15 ezer Németországban. A német társaságnál tavaly 600 munkahelyet szüntetett meg a dízel üzletágban részben a természetes fluktuációnak köszönhetően, részben pedig a határozott munkaidejű szerződések meg nem hosszabbításával.
A munkavállalók képviseletével tárgyalnak a "rugalmas foglalkoztatási lehetőségekről" - mondta Bosch személyzeti vezetője, hozzátéve, hogy az elektromobilitás térnyerése ugyanakkor új alkalmazási lehetőségeket nyit meg a vállalat előtt.
A Bosch 2025-ig tízszeresére, ötmilliárd euróra növelné forgalmát elektromobilitással kapcsolatos alkatrészek gyártásával. "Az elektromobilitási tömegcikkek terén piacvezető rangra törekszünk" - jelentette ki Volkmar Denner vezérigazgató. A dízel technológiával összefüggő forgalmát a Bosch nem hozta nyilvánosságra. Az automatizált és vezető nélküli járműtechnológiai fejlesztésekre a Bosch 4 milliárd eurót fordít a tervek szerint 2022-ig.
A járműipari üzletág a Bosch legnagyobb bevételi forrása, tavaly a 77,9 milliárd eurós rekordnagyságú forgalomból 47 milliárd eurót adott. A konszern teljes forgalmának 1,5 százalékos növekedésén belül az járműipari üzletág forgalma 2,3 százalékkal nőtt. A konszern 6,9 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett 5,3 milliárd euró működési eredményre tett szert 2018-ban. Az idén a tavalyival nagyjából megegyező összegű működési eredményre számít a Bosch, tervezett forgalmára azonban nem adott becslést - írja közleményében a cég.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve