A német kormány mellett működő közlekedésügyi tanácsadó testület (Nationale Platform Zukunft der Mobilität - NPM) megbízásából végzett kutatás alapján a legrosszabb esetben 410 ezer munkahely szűnhet meg 2030-ig annak révén, hogy a belsőégésű motorral működő gyártmányokat háttérbe szorítják az elektromos meghajtású kocsik a GDP nagyjából 5 százalékát biztosító és a teljes állásban foglalkoztatottak 3 százalékának munkát adó autóiparban - írta az MTI.
A visszaesés fő oka, hogy egy belsőégésű motor hozzávetőleg 1200 alkatrészből áll, egy elektromotorhoz viszont csak durván 200 alkatrész szükséges, így jóval kevesebb munkaerőt igényel, és a gyártók egyre inkább az utóbbi technológiára összepontosítanak. Ezt jelzi, hogy 2023-ig nagyjából megháromszorozzák, 150 fölé emelik az elektromos meghajtású modellek számát.
Kapcsolódó
A foglalkoztatottság leginkább a motorból és az energiáját továbbító alkatrészekből álló úgynevezett hajtáslánc területén csökkenhet. Közvetlenül a gyártásban 63,2-70,4 ezer között alakulhat a megszűnő állások száma, a logisztika területén 9480 és 10 560 közötti számban szűnhetnek meg munkahelyek, a tervezés, fejlesztés és az adminisztráció területén pedig 6320 és 7040 közötti számban.
Mindez azt jelenti, hogy 79 ezer és 88 ezer között lehet a hajtásláncok területén 2030-ig megszűnő munkahelyek száma a németországi autógyárakban. Hasonló, 80 ezer körüli veszteséget tart reálisnak az ágazat legnagyobb munkaadói érdekképviselete, a több mint 600 céget összefogó német autóipari szövetség (Verband der Automobilindustrie - VDA) is. A 410 ezer állás elveszítéséről szóló becslést viszont súlyos túlzásnak tartják.
Ez egy "irreálisan szélsőséges forgatókönyv", és azon alapul, hogy igen csekély mértékben fejlődik az elektromos autók és a használatukhoz szükséges akkumulátorok németországi gyártása - mondta a Handelsblattnak Kurt-Christian Scheel, a VDA ügyvezetője. E kiinduló feltételezések ugyanis nem helytállóak, az elektromos autók és az akkumulátorok területén is a hazai, németországi gyártás bővülésével lehet számolni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve