Giuliano Poletti olasz munkaügyi miniszter azonnali találkozón egyeztetett a Roy Petrucci, az Amazon európai alelnöke vezette delegációval. A római tárca közleménye szerint a felek tisztázták álláspontjaikat, és az Amazon elkötelezte magát az olaszországi dolgozói érdekképviseletekkel való egyeztetés folytatására, amelyet a római kormány is figyelemmel kísér.
Az olasz politika és a szakszervezetek nagy felháborodását váltotta ki az Amazonnak az a szándéka, hogy az olaszországi központjában dolgozókat saját szabadalmú elektronikus karpereccel lássa el. Olasz sajtóinformációk szerint a karperec irányítja a dolgozókat a termékraktárban, és esetleges tévedés esetén a karperec "vibrálással" figyelmezteti a dolgozót - írta az MTI.
A vállalat bejelentése szerint, a karperec használata már számos cégnél bevált gyakorlatnak számít. Az Amazon hangsúlyozta, hogy a technológiai eszköz az eddig használt vonalkódolvasó táblagépeket helyettesítené, mivel a karperec felszabadítja a dolgozók kezét és szemét is. Az eszköz kizárólag a hatékonyság növelését szolgálja - hangoztatta az Amazon hangsúlyozva, hogy a karperecet a törvények tiszteletben tartásával kívánják alkalmazni.
"Karperecet olasz dolgozók nem fognak viselni" - szögezte le Carlo Calenda, az olasz gazdaság fejlesztéséért felelős miniszter a Twitteren. Susanna Camusso, a CGIL legnagyobb olasz szakszervezeti tömörülés főtitkára megjegyezte, hogy már csak a lábbilincs hiányzik az olasz dolgozók lábáról. Az olasz adatvédelmi ombudsman szerint a karperec sérti a személyi adatvédelemre vonatkozó olasz és EU-s előírásokat.
A kérdésben még Antonio Tajani az Európai Parlament elnöke is megszólalt elfogadhatatlannak nevezve, hogy a dolgozókat robottá változtassák.
Az Amazon legnagyobb olaszországi elosztó-központjának dolgozói a karácsony előtti hetekben kétszer is figyelmeztető sztrájkot tartottak munkakörülményeik javítását követelve. A Piacenza város közelében található 86 ezer négyzetméteres Amazon-központban mintegy 1600-an dolgoznak határozatlan idejű szerződéssel, valamint további 2 ezren idénymunkásként a kiemelten terhelt ünnepi időszakokban. A dolgozók kevésbé fárasztó munkaidőt, valamint termelési prémiumot szorgalmaztak maguknak. Az olasz szakszervezetek szerint az Amazon "kizsákmányolja és eldobja" dolgozóit, akik legfeljebb két-három évig bírják a diktált munkatempót.
(Forrongás jöhet a magyar iparvállalatoknál)
Képünk forrása: Amazon.com
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve