A német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) szerint egyes Nissan modelleknél egy szoftverhiba okozhatja a nem kívánt fékezést bizonyos vezetési helyzetekben. A kfz-rueckrufe.de bolg szerint a nemkívánatos fékezés például kereszteződésekben és gyengébben megvilágított helyeken (például parkolók, hidak) fordul elő - olvasható az ADAC honlapján.
A modellek, amelyeket érintheti a probléma a - Magyarországon is kedvelt - Quashquait, Micrát, X-Trailt és Leafet érintheti, ezekből Németországban összesen mintegy 94 ezer fut az utakon.
Kapcsolódó
Az ADAC szerint a 2016. november 8. és a 2019. június 5. között gyártott személyautókat Németországban az úgynevezett IEB-rendszer szoftverfrissítésre hívják vissza. A Nissan hangsúlyozza, hogy ez egy önkéntes visszahívás, amelyet a KBA-val közösen fognak kivitelezni.
A Nissan mögött egyébként is vészterhes hónapok állnak: tavaly, év közepén azért indított vizsgálatot az amerikai autópálya-felügyelet, az NHTSA, mert a Nissan Rogue modelljenél többször is előfordult, hogy az automata vészfék figyelmeztetés nélkül bekapcsolt, de az USA-ban a japán márka mintegy 394 ezer autóját - köztük Maxima szedánokat, az Infiniti QX60 modellek egy részét, a Muranót, vagy a Pathfinder SUV-k egy részét - azért is vissza kellett hívni, mert a fékfolyadék kifolyhatott a rendszerből, amely potenciálisan tüzet okozhatott. Japánban pedig fék-, sebességmérő-, és stabilitáshibák miatt hívtak vissza autókat az 2018 végén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve