Már a tavaly nyári időszakban is négy-négy járatot közlekedtettek a Budapest-Párizs és Budapest-Amszterdam útvonalon, a jó utasforgalomnak köszönhetően ebben az évben is visszaállítják a napi negyedik járatot mindkét viszonylatban - mondta Kiss Ildikó, a légitársasági csoport magyarországi vezetője.
Budapest és Párizs között a téli menetrendhez képest egy kora esti, Amszterdamba pedig egy kora délutáni járattal indul majd több hétfőtől. Budapest és Párizs között 2016-ban az előző évihez képest 2 százalékkal, Amszterdam viszonylatában viszont 21 százalékkal nőtt az utasforgalmuk.
Az Air France novembertől Párizsból a Maldív-szigetekre, a KLM pedig jövő keddtől Amszterdamból a kolumbiai Cartagenába indít új járatot.
A társaság globális szinten az elmúlt évben 80 millió utast szállított, 1,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, ebből 54 millió utast a rövid- és középtávú járatokon szállítottak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve