A dán Carlsberg A/S söripari konszern a második negyedévben az egy évvel korábbi 19,06 milliárd koronánál magasabb, 19,16 milliárd dán korona értékesítési árbevételre tett szert, ami azonban elmaradt az elemzők által várt 19,38 milliárd koronától. Nettó nyeresége azonban a 2,08 milliárd koronás elemzői várakozásoknál nagyobb, 2,21 milliárd dán korona lett, magasabb az egy évvel korábbi 2,07 milliárd koronánál is.
Az értékesítési volumen összehasonlítható alapon két százalékkal csökkent a második negyedévben.
A negyedéves eredmény beszámoló alkalmából tett éves prognózisában a Carlsberg jelezte, hogy az orosz és az ukrán piacokon bekövetkezett forgalomcsökkenés a vártnál nagyobb hatással lehet eredményére. Nyeresége eszerint az idén jobban - egyszámjegyű százalékos mértékben - csökkenhet a 2013-ashoz képest a korábban jelzettnél. Visszaesik az üzleti eredménye is a korábban várt alacsony egyszámjegyű százalékos növekedéssel szemben.
A Carlsberg 2008-ban vásárolta meg az Oroszországban piacvezető Baltika Breweries részvényeinek azt az 50 százalékát, ami még nem volt a tulajdonában. Oroszországban a piaci részesedése 1,2 százalékponttal, 37,4 százalékra csökkent.
Ukrajnában 10 százalékkal csökkent a sörpiaci forgalom a második negyedévben, részben a bizonytalan gazdasági helyzet, részben a sörre kivetett adó májusi 43 százalékos megemelése miatt.
A nyugat-európai forgalom stagnál, vagy kissé csökken majd az idén a Carlsberg várakozásai szerint, Ázsiában viszont a 2013-assal összevethető mértékű lesz majd a növekedés.
A lefelé módosított éves előrejelzés hatására a Carlsberg részvénye közel hat százalékkal gyengült az európai tőzsdei nyitást követően.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve