Több száz egykori Nokia-alkalmazott talált új munkalehetőséget az április elején a társaságnál szervezett kétnapos állásbörzén keresztül, az eseményen 52 cég − többek közt az Audi, a Continental, a Bosch, a Henkel, a Reckit Beckinser vagy a Spar −, az egykori dolgozók közül pedig 847-en vettek részt − közölte a Napi Gazdaság érdeklődésére a Nokia Komárom Kft. A komáromi gyár tervezett leépítésének első üteme 1200 alkalmazottat érint. A Nokia a leépítés második ütemét idén nyáron tervezi végrehajtani (a társaság februárban jelentette be, hogy a komáromi gyárban 2300 munkatársat érintő csoportos létszámleépítést várhatóan három ütemben hajtja végre).
Az érdekképviselettel kötött megállapodás szerint a csoportos létszámleépítésben érintett dolgozók a kötelező végkielégítésen túl további 3 havi átlagkeresetet, illetve a kötelező felmondási időn túl, 2 havi fizetett álláskeresési időt kapnak. A dolgozók emellett bekerülnek a Nokia által indított és fizetett támogatói programba. Az ehhez kapcsolódó képzések most indulnak azon több mint 600 dolgozó számára, akik még nem helyezkedtek el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve