A LOT lengyel légitársaság, amelynek sok éves harc után sikerült elhárítania a csődveszélyt - tavaly már nyereséges lett -, szigorú takarékossági programját befejezve most nagyszabású fejlesztési programmal állt elő, amelyben elsősorban a legnyereségesebb távolsági járatokra koncentrál.
Sebastian Mikosz, a vállalat elnöke bejelentette: januárban indul az első közvetlen járat Varsó és Tokió között, amire már meg is kezdték a jegyek árusítását, ezt követi Szöul és Bangkok. Bővítik a célállomások számát az Egyesült Államokban is - adta hírül a vezető lengyel gazdasági lap, a Gazeta Prawna.
Nem hanyagolják el Európát sem, ahol több mint tíz új összeköttetést létesítenek Lengyelországgal, többek között Kolozsvárral, Velencével, Athénnel, Belgráddal, Zágrábbal és Düsseldorffal. Jelenleg évi 5 milliós utasforgalmát a LOT 2020-ra 10 milliósra akarja növelni, amihez kétszeresére, 70-80 repülőgépre emeli flottája nagyságát. A célállomások számát a mostani 49-ről 75-80-ra bővítik, és a hazai piac 30 százalékát igyekeznek megszerezni - írta a Rzeczpospolita.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve