A walesi székhelyű Rebel Aero egy olyan konfigurációt fejlesztett ki, amely nem csak ülő, de álló pozíciót is lehetővé tesz becsatolt helyzetben. A koncepció lényege, hogy az ülőlap - akár csak a légiutas-kísérők székein - felhajtható, és az utasok nem egy keresztirányú, hanem egy a hátukat is rögzítő, úgynevezett hárompontos biztonsági övvel csatolhatják be magukat.
A cég vezetője a szaklapnak azt mondta, ezt az övfajtát az Asiana Airlines 2013 júliusi, San Franciscó-i balesete után kezdték alkalmazni, mivel abban a balesetben sokan a spirális mozgás miatt sérültek meg, a keresztirányú öv ez ellen nem véd, emellett szerintük így annak is kisebb az esélye, hogy az utas lefejeli, vagy nekiütközik az előtte ülő székének.
A cég várakozásai szerint hónapokon belül megkaphatják székükre a tanúsítványokat és egy éven belül már kereskedelmi járaton is bevezethetik.
Érdekli a fapadosokat
Az Asiana Airlines 214-es járata 2013 júliusában a megközelítés utolsó fázisában alacsonyabban szállt, mint kellett volna, ezért a földet érés előtt a Boeing 777-es farka a futópálya végén lévő kőfalba csapódott, a gép átperdült, kigyulladt és a futópálya mellett állt meg. A gépen 307-en utaztak, a balesetben hárman haltak meg.
Korábban Michael O'Leary, az ír Ryanair diszkont légitársaság vezérigazgatója nyilatkozott arról, hogy gépein állóhelyeket vezetnének be, hogy minél több utast a fedélzetre tudjanak vinni.
A német SII a széksort variálná meg, amely keskenytörzsű gépeknél általában három, szélestörzsűeknél elhelyezéstől függően három, vagy négy egymás mellett lévő, egybeépített széksorból áll. A cég a szélestörzsű gépek hátsó soraiba fejlesztett ki egy két és fél székből álló konfigurációt, amelyet vagy kisgyerekkel utazóknak, vagy túlsúlyos utasoknak ajánlanak. Ez az elképzelés azonban egyelőre koncepció szintjén létezik a Flightglobalnak nyilatkozó cégvezetők szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve