Enrique Pena Nieto a törvény kihirdetésekor kijelentette: az akadályokat, amelyek eddig gátolták, hogy Mexikó gyorsított tempóban és fenntarthatóan fejlődjön, most megszüntették. Hozzátette: a reform segítségével ki tudják termelni a kőolajat a mélyvízi területekről és jobban ki tudják használni a palagáztartalékokat, hogy olyan gázhoz jussanak, amellyel olcsóbb elektromos áramot tudnak termelni.
A mexikói kormány számításai szerint a reform nyomán 2018-ig évi 60 milliárd dollárral (14 ezer milliárd forint) nőhet a beruházások volumene a mexikói szénhidrogén-iparban, amely mintegy duplája a jelenleginek - jelentette a Reuters hírügynökség.
A 76 éven át "szent tehénnek" tartott, állami monopóliumként kezelt energiapiac megnyitása előtt álló alkotmányjogi akadályokat még múlt év decemberében, alkotmánymódosítással hárította el a mexikói kongresszus.
A most elfogadott törvénycsomag értelmében az olajkitermelésért eddig egyedül felelős állami olajvállalat, a Pemex és a mexikói villamosenergia szolgáltató, a CFE magáncégekkel is szerződést köthet jövőbeli beruházásokra. Több nemzetközi olajipari nagyvállalat, mint a Royal Dutch Shell és az ExxonMobil is figyelemmel kísérte a törvényalkotási folyamatot és bizakodóan nyilatkoztak a Mexikóban megnyíló új lehetőségekről.
A mexikói gazdaság tavaly 1,1 százalékkal bővült, részben a magánbefektetések elmaradása miatt, aminek a fő oka az országban alkalmazott magas adókulcsok voltak. Idén 2,5 százalékkal növekszik Mexikó hazai összterméke (GDP) az elemzők szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve