A kifizetések a levél kézhezvételétől számított 30 napos határidő leteltét követően kezdődhetnek meg.
A kötvényes károsultak a korábbi Quaestor-törvény alapján 2015. június 5-ig, az új Kárrendezési törvény alapján pedig 2016. február 15-ig nyújthatták be kárrendezés iránti kérelmüket. A Kárrendezési Alap 32 220 Quaestor és 520 Hungária kötvényes kérelmét vette nyilvántartásba.
Az alap a kérelmet benyújtók 98 százalékának, mintegy 32 ezer károsultnak értesítést küldött a vizsgálat eredményéről, amelyet az érintettek a napokban kapnak meg postán. A többi kérelem esetében a kárrendezés feltételeinek megállapítása még folyamatban van.
Az új kárrendezési törvény a kárrendezés ellenértékének meghatározásakor a kötvények vásárlásakor megfizetett összeget, de legfeljebb 30 millió forintot vesz alapul. Ebből kell levonni a 2008. január 1. óta a cégcsoporton belüli kibocsátók kötvényein elért hozamot, a jogszabályban meghatározott önrészt, valamint a Befektető-védelmi Alap által korábban a Quaestor kötvényeseknek kifizetett kártalanítást.
A 2016. január 1-jén létrejött Kárrendezési Alap a Kárrendezési törvény (2015. évi CCXIV. törvény) alapján végzi a Quaestor Értékpapír Zrt. által értékesített és a Quaestor Financial Hrurira Kft. által kibocsátott vagy ilyenként megjelölt kötvényekre, továbbá a Hungária Értékpapír Zrt. által értékesített és a Hungária Gold Kft., valamint a Hungária Ingatlanhasznosító Zrt. által kibocsátott kötvényekre vonatkozó ügyletek kárrendezését.
A Hungária Értékpapír Zrt. valamint a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolását 2015. április 22-én rendelte el a bíróság.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve