Jókora per elé nézhet a Tesco, miután a részvényei egy részét birtokló brit intézményi befektetők kártérítési eljárást akarnak indítani ellene tavalyi könyvelési botránya nyomán - jelentette a BBC. A Scott and Scott ügyvédi iroda, amely felvállalná a befektetők képviseletét, azt állítja, a csalás hosszú időre elértéktelenítette a részvényesek papírjainak értékét.
A cég korábban már indított egy pert az áruházlánc ellen az USA-ban, amelyben a befektetők félrevezetésével vádolja a hipermarketláncot. A Tesco nem kommentálta a brit sajtóorgánum értesüléseit. A Scott and Scott bejelentette, hogy Nagy-Britanniában és a kontinentális Európában is élénk tárgyalásokat folytat az ügyben érintett intézményekkel a per indításának lehetőségéről.
Nemzetközi szervezetek arra kértek bennünket, hogy találjuk módot egy nagy-britanniai jogi eljárás megindítására, amelybe bekapcsolódhatnának - mondta David Scott, az ügyvédi iroda vezető partnere. Erre a kérésre reagálva Tesco Shareholders Claims néven külön erre a célra létrehoztak egy jogi irodát, amely igyekszik kelő támogatást összegereblyézni a pereskedés elindításához.
Lecserélték a vezetőséget
Az ügy előzménye, hogy a hipermarketlánc tavaly szeptemberben kénytelen volt elismerni egyes alkalmazottai pénzügyi csalását. A vétkesek 263 millió fonttal (357,8 millió euró) magasabb féléves profitot mutattak ki, hogy javítsák a munkájukról alkotott képet. E bejelentés nyomán a Tesco részvényei 14 éves mélypontra, 164,8 pennyre zuhantak, igaz, azóta 246 pennyre javítottak.
A Scott and Scott lépése csak követi a Stewarts Law hasonló kezdeményezését - ez az ügyvédi iroda tavaly jelezte, hogy meginvitálná az áruházlánc részvényesit egy kártérítési per indítására. Eközben a csalások kivizsgálásával foglalkozó állami intézmény, a Serious Fraud Office (SFO) büntetőjogi vizsgálatot folytat az könyvelési szabálytalanságok felderítése érdekében.
A botrány kirobbanása óta számos vezető távozott a Tescótól. Az élen is változás történt: Dave Lewis személyében új vezérigazgatót igazoltak a Unilevertől. Az felfrissített vezetőség költségcsökkentésbe kezdett és vagyoneladásokat ígért a vállalat pénzügyi helyzetének javítása céljából.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve