Az iráni olajtermelési adatokba belátással rendelkező, név nélkül nyilatkozó illetékes azt mondta, hogy Irán olajkivitele májusban napi 2,1 millió hordó lesz, jócskán, csaknem hatvan százalékkal meghaladva a tavaly májusi 1,3 millió hordót.
Irán napi olajexportja 2,5 millió hordó volt azelőtt, hogy 2012 júliusában nemzetközi szankciókkal sújtották Teheránt atomprogramja miatt. A szankciók döntő részét idén januárban feloldották.
Az iráni kőolaj legnagyobb vásárlója Kína volt idén áprilisban, az ázsiai ország napi 840 ezer hordót importált. Irán olajkivitele Európába, beleértve Törökországot is, napi 487 millió hordó volt áprilisban. A nemzetközi szankciók életbe léptetése előtt napi csaknem 800 ezer hordó iráni kőolaj érkezett Európába.
Elemzők szerint remény van arra, hogy miután Irán olajkivitele ismét a szankciók előtti szintre emelkedik, Teherán csatlakozik az olajtermelés szinten tartását célzó megbeszélésekhez. Április közepén erről Dohában már megpróbált egyezségre jutni számos vezető olajexportáló ország, de Irán távolmaradása miatt elbukott a kezdeményezés.
Irán azért nem vett részt a 18 vezető olajtermelő dohai értekezletén, mert miután jelentősen visszaesett az ország olajtermelése és piaci részesedése a nemzetközi szankciók három éve alatt, Irán éppen most próbálja pótolni azt, amit elveszített, miközben mások csúcsra járatták olajtermelésüket az elmúlt években és jórészt megszerezték a kieső iráni piaci részesedést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve