Az elemzők arra számítottak, hogy a Shell az egyszeri tételektől tisztítva nettó profit soron 6,7 milliárd dolláros értékkel rukkol majd elő. Ezzel szemben a tényszám 7,27 milliárd dollárra rúgott. A Shell első negyedéves, jelenlegi költségeken (CCS) számolt és egyszeri tételektől tisztított eredménye 7,3 milliárd dollárt ért el, ami 16 százalékos emelkedésnek felelt meg a bázisidőszakhoz képest.
A növekedést egyedül az upstream szegmensnek köszönhetjő, ahol a tisztított eredmény 35 százalékkal hízott. Ebben az olajár emelkedése mellett a szénhidrogén kitermelésének 1 százalékos emelkedése is szerepet játszott. A downstream a bázishoz képest visszaesést szenvedett el, azonban a tavalyi negyedik negyedéves veszteséghez képest a finomítói környezet javulása miatt már sikerült jelentősebb nyereséget felmutatni.
A menedzsment az észak-amerikai földgázpiacon továbbra is kihívásokkal teli jövőt jósol, miközben az energiaárak tekintetében volatilisebb hónapokra készülnek a gazdasági és politikai tényezők változásainak hatására. A vállalat 2,4 milliárd dollár értékben adott el upstream és downstream eszközöket a pénzügyi rugalmasság fokozása érdekében, mely év végéig 4 milliárd dollárra hízhat. Korábban 2012-re 2-3 milliárd dolláros eszközértékesítést prognosztizáltak.
A Shell a 2012-15-ös években összességében 175-200 milliárd dolláros működési cash flowt vár, melyet követően a 2017-18-as években napi 4 millió hordónyi kitermelési potenciált látnak. Az első negyedévben a vállalat napi 3,55 millió hordónyi kitermeléssel bírt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve