A sebészeti maszkokat kezdett gyártani a "lengyel varrás" projekt keretében mind sterilen, mind sterilizálatlanul a Ptak Holding, egy nap alatt kétmillió darabot - adta hírül a gazeta.pl. Egy hónap alatt 40 millió maszkot kell készíteniük, június végéig pedig 100 milliót.
Az Ipari Fejlesztési Ügynökséggel megkötött szerződés szerint a sebészeti maszkok ára darabonként nettó 1,99 zloty (150 forint) lesz. A termékek minőségét tanúsítvány hivatott garantálni.
Eközben a lengyel vasúttársaság újraindítottak néhány járatot, Például a Hármasvárosba, Olsztynba, Lódzba, Szczecinbe vagy éppen Kolobrzegbe közlekedő távolsági járatokat. Ugyanakkor a járványra való tekintettel az összes helynek csak a felét értékesítik, úgy, hogy két ülés között egy szabadon maradjon. Az Intercitynek a forgalom megindítása mentőövet dob, mert március óta a vonatokon az utasok száma az egyötödére csökkent.
További jó hír a lengyeleknek, hogy megszűnnek a német-lengyel határon az ingázók többségére vonatkozó korlátozások. Eddig el kellett dönteniük, hogy szabadságot vesznek ki, és otthon maradnak, vagy Németországban, munkahelyük közelében szállodába költöztek. Az ingázás korlátozása érvénybe maradt azokra vonatkozóan, akik az egészségügyben dolgoznak - írta az onet.pl.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve