Egészen bizonyos, hogy tíz éve, nem is beszélve a tizenöt évvel ezelőtti időről, nem tudtunk volna ellenintézkedésekkel válaszolni az olyan szankciókra, mint amilyeneket Oroszország ellen bevezettek, például a mezőgazdaság területén - mondta Putyin.
Az elnök szerint Oroszország korábban nem lett volna képes elzárni piacát azon országok agrártermékei elől, amelyek barátságtalan lépéseket tettek ellene, "mert nem lettünk volna képesek a piacot saját termékeinkkel ellátni, most pedig képesek vagyunk erre". Vásárlóerő-paritáson számolva az orosz gazdaság jelenleg a világ ötödik-hatodik helyén áll.
Putyin arra számít, hogy az orosz mezőgazdaság fejlődésének üteme idén akár a 3 százalékot is meghaladhatja. Elismerte, hogy az ország GDP-jében "kisebb" visszaesés tapasztalható, így az ipari termelésben is.
Rámutatott, hogy amíg az orosz devizatartalék 2000-ben 12 milliárd dollár volt, a külső adósságállomány pedig meghaladta a 20 milliárd dollárt, addig augusztus elején az ország devizatartaléka 395 milliárd dolláron, a külső adóssága pedig a GDP 13 százalékán állt.
Az elnök kijelentette, hogy az orosz vezetés egyelőre nem kívánja eladni a Gazpromot, és hangot adott meggyőződésének, hogy az állami gázipari óriás értékét messze alábecsülik. Vlagyimir Putyin bejelentése nyomán a moszkvai tőzsdén 1,2 százalékkal erősödtek a Gazprom részvényei.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve