A frankfurti tartományi ügyészség szerdai közleménye szerint a bank 25 munkatársa ellen nyomozás indult nagy értékre elkövetett adócsalás és pénzmosás, valamint az igazságszolgáltatás akadályozására tett kísérlet gyanúja miatt. Öt személy ellen elfogatóparancsot adtak ki. A bankszékház mellett berlini és düsseldorfi irodákat és lakásokat is átkutattak. A Deutsche Bank közölte, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal.
Az eljárások egy 2010-ben kirobbant üggyel összefüggésben zajlanak. A hatóságok azt vizsgálják, hogy a bank munkatársai közreműködtek-e szén-dioxid-kibocsátási kvótákkal kereskedő ügyfelek által elkövetett visszaélésekben. Az ügyészség közleménye szerint felmerült a gyanú, hogy a bank érintett dolgozói eltitkolnak bizonyítékokat és kötelességüket megszegve nem tettek feljelentést, amikor tudomást szereztek adócsalási és pénzmosási ügyletekről.
Az ügy előzményeként 2010 áprilisában több európai országban egyszerre 230 helyszínen tartottak házkutatást, és Németországban 2011-ben bíróság elé állítottak öt befektetési bankárt. A börtönbüntetésre ítélet vádlottak elismerték, hogy az uniós kvótakereskedelmi rendszerben végzett ügyletekkel 230 millió euró értékű adócsalást követtek el. A legnagyobb német pénzintézet munkatársainak esetleges közreműködése azért merült fel, mert az ügyleteket a Deutsche Bankon keresztül bonyolították le.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve