Nyugat-Európában a január-márciusi időszakban 122 600 Skoda kocsit adtak el, ami éves összehasonlításban 6,6 százalékos növekedés. A Skoda legerősebb nyugat-európai piacán, Németországban 40 800 kocsi kelt el, 4,9 százalékkal több, mint 2016 első negyedében. Olaszországban 21 százalékkal, Ausztriában pedig 19 százalékkal nőttek a Skoda eladásai - írja az MTI.
Közép-Európában 52 900 Skoda talált új gazdára, ami 14,9 százalékos növekedés. Éves összehasonlításban Lengyelországban 18,1 százalékkal, Magyarországon 16 százalékkal, Szlovákiában 13,8 százalékkal, Csehországban pedig 9,8 százalékkal több Skodát adtak el az év első negyedévében.
Kapcsolódó
A legkeresettebb modell továbbra is az Octavia, amelyből az első három hónap alatt 103 ezer darab kelt el. A tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva ez viszont 6,3 százalékos csökkenés. A második helyen a Fabia kiskocsi van, amelynek eladása éves szinten 10,2 százalékkal 54 600 darabra emelkedett.
Első ízben került a piacra a Kodiaq városi terepjáró (SUV), amelyből eddig 4700 darabot adtak el. A Kodiaq iránt hatalmas az érdeklődés, Csehországban több hónapot kell majd várni az új kocsira. A Skoda közleménye szerint rövidesen megújul a kisebb városi terepjáró, a Skoda Yeti, amelynek az eladása az utóbbi időben csökken. Tavaly a Skoda világszerte 1 127 700 személygépkocsit adott el, immár harmadik éve átlépve az egymilliós küszöböt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve