A Peugeot-Citroën még ezen a héten bejelentheti, hogy nagyjából hétszázalékos tulajdonrészét értékesíti a General Motorsnak - tudta meg a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásból. A megállapodás úgy szólna, hogy az amerikai cég nem emeli tovább részesedését francia partnere engedélye nélkül. A PSA később további részvényeket ajánlhat fel új kibocsátás útján.
A két vállalat a múlt héten szivárogtatta ki a sajtónak, hogy a GM európai leánya, az Opel/Vauxhall és a Peugeot-Citroën technológiai együttműködését tervezik. Ennek keretében közösen fejleszthetnek motorokat, erőátviteli rendszereket, sőt autókat, amelyeket a saját márkájuk alatt forgalmaznának. A PSA heggyé növekvő adósságállományának zsugorításához, az Opel a nyereségesség eléréséhez keres költségcsökkentési lehetőségeket.
A BMW-hez kevés volt a PSA
A francia vállalat a BMW Mini márkájával kezdett együttműködést 2002-ben, amit tavaly 100 millió eurós közös vállalkozássá bővítettek. A Peugeot-Citroën álompartnere a BMW lenne, de az utóbbi láthatóan nem érdekelt ebben. Ezért jönnek össze a GM-mel egy szükség szülte szövetségben - mondja Jürgen Pieper, a frankfurti Bankhaus Metzler elemzője.
A PSA eladásai tavaly 8,8 százalékkal, 1,68 millió autóra estek Európában, míg az Opeléi 1,9 százalékkal, 1,17 millióra morzsolódtak le. A francia cég egy hete 1,5 milliárd eurós eszközértékesítési programot jelentett be, hogy lefaragja adósságát, a német márka 747 millió dollár veszteséggel zárta 2011-et, ami ugyan jobb a 2010-es 1,95 milliárdos mínusznál, de idén novemberre el akarják érni a nullszaldót.
Semmi jóra nem számíthatnak
A negatív tendenciák megfordulásának semmi jele az európai újautó-piacon. Az értékesítések 2012-ben várhatóan tovább zsugorodnak, így az idei lesz az ötödik egymást követő visszaesést hozó év. A PSA kapacitásainak 62, az Opel 74 százalékát használta ki tavaly az oxfordi LMC Automotive becslése szerint. Eközben az autógyártóknak 90 százalékos kapacitáskihasználtság alatt a veszteséggel kell szembe nézniük - állítja Ferdinand Dudenhoeffer a Duisburg-Esseni Egyetem autóipari kutatásokkal foglalkozó központjának igazgatója.
Az autóipar számos nyomorúságos eredménnyel zárult részvénycserés együttműködést produkált az elmúlt évtizedekben - hívja fel a figyelmet Maryann Keller, az amerikai Stamford tanácsadó cég szakértője. Mit tud kezdeni a GM azzal, hogy befolyást nem biztosító tulajdonrészt szerez egy francia autógyártóban, amelytől senkit sem rúghat ki, illetve amelynek egyetlen üzemét sem zárhatja be, ha úgy látná gazdaságosnak? - teszi fel a szónoki kérdést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve