A gyanú szerint Carlos Ghosn a Versailles-i Kastélyban 2016-ban rendezett esküvőjét a Renault-val fizettette ki. "Azonosítottuk, hogy 50 ezer eurós értékben, a Versailles-i Kastéllyal kötött szponzori szerződés keretében, Carlos Ghosn személyes kedvezményhez jutott" - olvasható az autógyár közleményében.
A Renault "úgy döntött, hogy a jogi szervek tudomására hozza ezt a tényt" - áll a közleményben egy nappal azután, hogy a Le Figaro című napilap nyilvánosságra hozta a szerződés tartalmát. Az újság szerint az összeg a volt elnök-vezérigazgató esküvői ünnepségét fedezte, amelyet 2016. október 8-án a Versailles-i Kastélyparkban található Grand Trianon kastélyban tartottak.
A Le Figaro azt írta, hogy a Renault a Grand Trianon 50 ezer eurós bérleti díját a két fél között 2016 júniusban aláírt szponzori szerződés ellentételeként rögzítette. Az esküvőt szervező cég számlája alapján megállapítható, hogy a bérleményt a Versailles-i Kastély "felajánlotta", ami arra utalhat, hogy az ajándékot közvetlenül az elnök-vezérigazgatónak szánták.
A nehezen értelmezhető kitételt a Renault tavaly novemberben egy belső vizsgálat során találta meg, nem sokkal azután, hogy a volt elnök-vezérigazgatót Japánban pénzügyi visszaélések gyanújával letartóztatták.
Ghosn ellen december elején emeltek vádat Japánban amiatt, hogy a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban 2,9 milliárd jen jövedelmet szerepeltetett az értékpapír-felügyeletnek benyújtott beszámolókban a tényleges 7,2 milliárd jen helyett. Az ügyészség azzal is megvádolta a 64 éves üzletembert, hogy nem megfelelően látta el a vezérigazgatói feladatokat és megkárosította a Renault céggel szövetségi viszonyban álló Nissant, amelynek szintén elnöke volt.
A japán cég vezetői posztjától még novemberi letartóztatásakor megfosztották Carlos Ghosnt, a Renault vezetéséről azonban csak január végén mondott le.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve