A napilap hétfői számában olvasható interjúban az EY Az év üzletembere díjjal kitüntetett vezérigazgató arról is beszélt, hogy a következő kilenc évben a jelenlegi háromszorosára, 282-re nő a Wizz Air flottájának mérete - szemlézte a cikket az MTI. (Komoly elismerést kapott a Wizz Air magyar alapítója.)
"Azzal számolunk, hogy a jövő március végén záruló pénzügyi évünkben 30 millió utast szállítunk az egy évvel korábbi mintegy 24 millió után. Amikor pedig már háromszáz gépet üzemeltetünk, utasaink száma elérheti a százmilliót" - fogalmazott Váradi József.
Kapcsolódó
Ahogyan a gépek, úgy az alkalmazottak száma is mintegy háromszorosára nő majd a tervek szerint a következő kilenc évben és elérheti a tízezret. Az alkalmazottak körülbelül 90 százaléka légiutas-kísérő és pilóta.
A vezérigazgató az interjúban beszélt még az Airbusszal kötött szerződésről, a pilóták utánpótlására tett erőfeszítéseikről és az iparági konszolidációról is.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve