Ha minden engedélyt megkapnak, akkor 2020 utolsó hónapjaiban már utasokat is szállíthat az amerikai légitársaság - írja a portál Breeze közleménye nyomán.
A cégalapító szerint csak a nagy gyűjtő-elosztó központokba vezető ráhordó járatok léteznek, és nincsenek összekötve amúgy fontos, de közepes méretű amerikai városok, ezt a rést szeretné a Breeze-zel betölteni.
A Breeze korábban már megrendelt 60 darab Airbus A220-300-as gépet, az első példány jövő áprilisban érkezhet meg a flottába. Addig a légitársaság 30 darab Embraer 195-ös gépet bérel a brazíliai Azultól, amelyet szintén Neeleman alapított.
A Breeze a brazil-amerikai vállalkozó ötödik légitársasága. A Salt Lake City-i központtal rendelkező Morris Airrel kezdte 1992-ben, amelyet egy évvel később eladott a Southwest Airlines-nak. Ez után következett 1996-ban a kanadai Westjet, amely mára nem csak Észak-Amerikában, de onnan a Karib-térségbe és Európába is repül. A Jetblue 1998-ban született meg, és mára a hatodik legnagyobb légitársaság lett az Egyesült Államokban. A negyedik pedig a Sao Paulo-i székhellyel üzemelő Azul (portugál nyelven: kék), a 2008-as alapítású társaság mostanra Brazília harmadik legnagyobb belföldi, és második legnagyobb nemzetközi légitársaságává nőtte ki magát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve