A légitársaság szóvivője azt nyilatkozta, nehéz szívvel, de elkerülhetetlen volt a lépés, mert a cég olyan, rajta kívülálló problémákkal került szembe, amelyeken nem tudott felülkerekedni - írja a szakportál.
Az emelkedő üzemanyag költségek és a brexit körüli bizonytalanság mellett az problémát jelentett a cég számára, hogy az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése miatt utóbbi korlátozta az ország légitársaságainak részvételét a károsanyag-kibocsátási kvóta kereskedő rendszerben. Ezzel a verseny többi szereplőjével szemben hátrányba hozza a brit cégeket, ez pedig első sorban az önállóan talpon maradni próbáló, kis pénzügyi mozgástérrel rendelkező, a flybmi-hez hasonló cégeknél okozott jelentős költségnövekedést.
Kapcsolódó
Ezen tényezők és a részben a brexit miatt megromlott, bizonytalan piaci környezet aláásta az ügyfelek bizalmát a légtársasággal szemben, így a cég nem tudott hasznot felmutatni, annak ellenére sem, hogy a részvényesek hat év alatt negyvenmillió angol fontot pumpáltak bele.
A flybmi 17 regionális repülőgépből álló flottával üzemelt és 376 ember foglalkoztatott az Egyesült Királyság mellett Németországban, Svédországban és Belgiumban. 2018-ban huszonkilencezer járatukon félmilliónál is több utast szállítottak az észak- és nyugat-európai régióban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve