A CCTV kínai állami hírcsatorna a kínai légiközlekedési felügyeletre hivatkozva pénteken arról adott hírt, hogy a 737 MAX típusú repülőgépek használatát csupán azt követően engedélyezhetik ismét, hogy az ilyen típusú utasszállítókat ért két halálos tömegbaleset körülményeinek vizsgálata lezárult - írta az MTI.
A Boeing 737 MAX első légikatasztrófája 2018 októberében történt, akkor a Lion Air JT610-es járata zuhant le, fél évvel később az Ethiopean Airlines ET302-es járatát teljesítő gép szenvedett balesetet. A két szerencsétlenségben összesen 346-an vesztették életüket. Mindkét tragédia nem sokkal a felszállás után történt, az eddigi vizsgálatok kiderítették, hogy a MAX új fejlesztésű átesésvédelmi rendszere műszaki hiba és tervezési hiányosságok miatt úgy érzékelte, a repülőgép átesett, ezért lefelé nyomta a gép orrát. Ebből a helyzetből a pilóták már nem tudták kihozni a gépet, és lezuhantak.
Az amerikai légügyi hivatal azzal indokolta a 737 MAX repülési tilalmának feloldását, hogy a katasztrófákhoz vezető okokat feltárták, a műszaki hibákat kijavították, így ez a típus immár teljesen biztonságos.
Kína azonban nem jelölt ki időkeretet a Boeing 737 MAX visszatérésére, a légügyi hatóság csupán annyit közölt, hogy a gépek repülési engedélyéhez a pilóták megfelelő képzésére és az eszközökön a biztonságot garantáló módosítások elvégzésére van szükség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve