A lengyel kormány úgy döntött, hogy megköti azt a megállapodást az USA-val, amelynek alapján 32 darab F-35-ös harci repülőgépet vásárolt 4, 6 milliárd dollárért - adta hírül Mariusz Blaszczak védelmi miniszter bejelentését a Radio Poland.
A megállapodást az kelet-lengyelországi Deblinben írták alá pénteken. Az amerikai kongresszus 2019 szeptemberében adta hozzájárulását az üzlethez
A Lockheed Martin fegyvergyártó szupertechnikája a szükséges felszerelésekkel és támogatással becslések szerint 6,5 milliárd dollárjukba (475 milliárd forint, valamivel több mint a budapesti 4-es metró építési költsége) kerülhet a lengyeleknek. Cserébe olyan technikát kapnak, amelynek lényege a gép egyik tesztpilótája szerint az, hogy az ellenfél csak akkor veszi észre az F-35-öst, amikor már késő. Erre gondolhatott Blaszczak, amikor azt mondta, hogy ez a fegyvervásárlás a legfontosabb beszerzés az ország hadseregének történetében.
A lengyel kormány tavaly februárban 20 HIMARS rakétarendszer vásárlásáról írt alá szerződést az USA-val 414 millió dollár értékben. Ezt megelőzően, 2018 márciusában történelmi megállapodásnak tartott egyezményt kötöttek egy Partiot rakétavédelmi rendszer szállításáról, ami 4,75 millió dollárjába fáj a lengyel adófizetőknek. A varsói kormány 2017 októberében törvényben irányozta elő, hogy a védelmi kiadásokat 2030-ra a GDP 2,5 százalékára emeljék (azaz bőven a NATO-elvárás 2 százalék fölé).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve