A japán gazdaság vártnál gyorsabb fellendülésének köszönhetően augusztusban nőtt a Toyota Motor Corp. termelése - az elmúlt egy évben ez volt az első bővülést hozó hónap. Ázsia legnagyobb autógyártója 10,6 százalékkal, közel 627 ezerre növelte gyártását az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat hazai gyárai 12 százalékkal, 252 ezer autó fölé, külföldi üzemei 9,8 százalékkal, 374 ezer fölé növelték termelésüket.

A Toyota nem csupán a márciusi földrengést és cunamit követő alkatrészhiánnyal és áramkimaradásokkal küszködött az elmúlt hónapokban, hanem azzal is, hogy a környezetkímélő autók vásárlását segítő állami támogatás tavaly szeptemberi kifutása után nem tért magához az autópiac. A vállalat most Japánban 4000 ideiglenesen foglalkoztatott alkalmazottak vesz fel, hogy tartsa a növekedési tempót. Az USA-ban az elmúlt hetekben állt helyre a korábbi termelési szint és fel akarják futtatni a kisebb motorok gyártását.

Japán második legnagyobb autógyártója, a Nissan Motor Co. szintén termelésének bővüléséről számolt be. A cég 24 százalékkal gyártott több autót, mint egy évvel korábban, így több mint 385 ezer jármű hagyta el futószalagjait. A Honda, a szigetország harmadik legnagyobb autógyártója, ugyanakkor 9,3 százalékkal, 262 ezer autó alá eső termelésről számolt be.

A japán autógyártók szövetségének adatai szerint a március 31-én végződő második üzleti félévben 17 százalékkal, 2,97 millióra nőhet a szigetországban eladott autók száma. A 2011-12-es üzleti évben azonban várhatóan 3,3 százalékkal, 4,45 millióra esik az értékesítés.