A Mercedes-Benz Group 674,4 millió lejes (54,6 milliárd forint, nagyjából a Megyeri híd építési költsége) befektetésre készül Romániában, amihez 185,4 millió lejes (15 milliárd forint, egy focistadion ára) állami támogatást igényelt - írta a Maszol a bukaresti pénzügyminisztérium közleményére hivatkozva. A tájékoztatásból nem derül ki, hogy miben áll a szóban forgó beruházás és az sem, hol lesz a helyszíne.
A német nagyvállalat a Star Assembly és a Star Transmission nevű, autóalkatrészeket gyártó cégek révén van jelen Romániában. Ezeknek két gyáruk van, Szászsebesen és Kudzsirban, melyekben 2600 ember dolgozik. Korábban a cégvezetés azt közölte, hogy a két erdélyi gyárat szeretnék részben elektromos autók alkatrészeinek gyártására átállítani. Korábbi beruházásaihoz a Mercedes-Benz 35 millió lej értékben kapott állami támogatást.
Jelentős exportőr
A Star Assembly a harmadik legnagyobb romániai exportőr az Automobile Dacia és a Ford Románia után. A cég tavalyi árbevétele 7 milliárd lej volt.
A Mercedes-Benz mellett további 192 cég igényelt idén állami támogatást egymillió eurót meghaladó értékű beruházásokra. 26 beruházás értéke nagyobb 50 millió eurónál. Ez kiemelkedően nagy szám, az elmúlt időszakban éves szinten csak néhány ilyen léptékű beruházást valósítottak meg.
Az idei igénylők közül nem a Mecedes-Benzé a legnagyobb tervezett beruházás, hanem a Paper Invest nevű vállalaté, aminek a tárgya nagy valószínűséggel egy papírgyár. Ennek a becsült értéke 1,3 milliárd lej, amihez 185 millió lej állami támogatást szeretnének kapni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve