A Ryanair harmadával csökkenti a korábban tervezett kapacitását az idei téli szezonra, és immár csak a tavalyi forgalom 40 százalékával számol idén, szemben a korábbi 60 százalékos becsléssel - írja a CNBC az ír cég közlése nyomán.
A jövő márciusban véget érő pénzügyi évben jelenleg 38 millió utassal számolnak a korábbi 50 millió helyett, ami 2019-ben még háromszor annyi, 149 millió utast jelentett. A cég vezérigazgatója, Michael O'Leary előrebocsátotta, hogy az előrejelzéseket tovább ronthatják, amennyiben folytatódnak az egymás utáni szigorú korlátozások Európa-szerte a járvány második hullámára adott válaszként.
"Mélységesen sajnáljuk, hogy vissza kell vennünk a téli menetrendünkben, de ezeket az intézkedéseket ránk kényszerítette az, hogy a kormányok rosszul kezelték az uniós légiközlekedést. Törekszünk arra, hogy a lehető legsűrűbb menetrend szerint repüljünk, ésszerű keretek között" - mondta O'Leary.
A cég téli menetrendjében a célállomások 65 százalékát fenntartja, viszont ritkított járatszámmal. Eközben bezár bázisokat Írországban, Franciaországban, és egyéb európai telephelyein is jelentős korlátozásokat léptet életbe. A Ryanair közlése szerint mindent megtesznek, hogy fizetés nélküli szabadságokkal és átszervezésekkel az alkalmazottak lehető legnagyobb hányadát megtartsák.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve