A légitársaság már benyújtotta a holland munkaügyi központhoz a csoportos létszámleépítési igényét, amelyben gazdasági körülményekkel indokolták a munkavállalók elbocsátását a november 5-én bezárt eindhoveni bázisról, mivel egyikük sem akart önkéntesen áttelepülni másik bázisra - olvasható a szakportálon.
A pilótákat tömörítő VNV, illetve a légiutas-kísérőket képviselő FNV szakszervezet panaszt nyújtott be a leépítéssel szemben, Joost van Doesburg, a VNV vezetője szerint a fapados társaságnak bizonyítékokat kellett volna szolgáltatnia a rossz gazdasági helyzetre, de ezt nem tette meg. Úgy vélik, hogy a kirúgások mögött megtorló akció áll, amivel az október eleji, kétnapos sztrájkban való részvételt büntetik.
Kapcsolódó
Tizenhat kirúgott pilóta bírósági pert is indított a Ryanairrel szemben, amelyben megtiltatná a légicégnek, hogy a személyzetet észak-afrikai és kelet-európai bázisokra helyezné át.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve