A VC keddi közleménye szerint a 24 órás sztrájk péntek hajnalban 03.01-kor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló Ryanair-járatot. Hangsúlyozták: a munkaadót terheli a felelősség azért, hogy sztrájkhoz vezet a fizetésekről és a munkakörülményekről folytatott egyeztetés, mert a Ryanair vezetősége kizár minden olyan intézkedést, amely a személyi jellegű költségek emelkedéséhez vezet.
A négy ország Ryanair-bázisait érintő akció az 1984-ben alapított diszkont légitársaság történetének legnagyobb szabású sztrájkja - mutattak rá német hírportálok - írja az MTI. (Ryanair-sztrájk: több mint 100 belgiumi járatot töröltek.)
Kapcsolódó
A Ryanairnél legutóbb az előző héten volt több országra kiterjedő munkabeszüntetés. Az írországi pilóták, valamint a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti személyzet sztrájkja miatt több száz járatot töröltek.
A Ryanair az üzleti évének június végével záródott első negyedévében 319 millió euró (102 milliárd forint) adózott eredményt ért el. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de meghaladja a szakértők által várt 305 millió eurót - írja az MTI.
A fotó forrása: Ryanair
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve