A nemzetközi hitelminősítő kedden Londonban közölte, hogy az Alpha Bank, az Eurobank Ergasias, a National Bank of Greece és a Piraeus Bank kockázati besorolását "SD" (Selective Default) szintre rontotta az eddigi "CCC/C"-ről. Az S&P szerint az osztályzatrontás közvetlen oka az, hogy a tőkekorlátozási intézkedések keretében a görög bankok ezen a héten zárva tartanak, a betétekről csak korlátozott pénzmennyiség vehető fel, és külföldre a görög pénzügyminisztérium külön engedélye nélkül tilos pénzt átutalni.
A Standard & Poor's közölte: besorolási kritériumai alapján a részleges csődhelyzet beálltának felel meg az a tény, hogy a magánszemélyek nem férnek hozzá korlátlanul és bármely időpontban banki megtakarításaikhoz, és korlátozottak pénzátutalási lehetőségeik is.
A hitelminősítő szerint most már elkerülhetetlen, hogy a görög bankok fél éven belül teljes törlesztési csődhelyzetbe kerülnek, ha addig az Európai Unió intézményeitől nem kapnak anyagi támogatást. A Standard & Poor's hangsúlyozta: nem számol azzal, hogy az EU-hatóságok ilyen támogatási ajánlattal előállnának.
A cég előző nap - nem egészen három héten belül másodszor - leminősítette Görögország mélyen spekulatív, vagyis messze nem befektetési ajánlású államadós-besorolását is. Az S&P elsősorban azzal a véleményével indokolta a lépést, hogy a görög kormány a jelek szerint a belpolitikai meggondolásokat a pénzügyi-gazdasági stabilitás, a kereskedelmi hitelek törlesztése és az euróövezeti tagság elé helyezi.
A hitelminősítő szerint ennek jele az is, hogy a görög kormány népszavazást hirdetett a hivatalos hitelezők válságmegoldási javaslatairól.
Mindezek alapján a cég "CCC"-ről egy fokozattal "CCC mínusz"-ra rontotta a hosszú futamidejű görög államadósság-osztályzatot, és az új besoroláson is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve