A szövetségi kormánynak sürgősen közbe kell lépnie, különben "nagyon hamar megsemmisül" az ágazat közepes méretű vállalkozásokra épülő szerkezete - nyilatkozott Norbert Fiebig, a DRV elnöke, aki szerint "nem veszíthetjük el országunk turisztikai infrastruktúráját".
A szövetség tagjainak körében végzett felmérés szerint április végéig 4,8 milliárd euró bevételkiesés várható a koronavírus-járvány lassítására bevezetett utazási korlátozások miatt. A tagvállalatok 20 százalékánál már voltak is elbocsátások. Háromnegyedük jelentkezett állami bértámogatásért, és 40 százalékuk az adófizetés felfüggesztésének lehetőséget is kihasználja. Azonban egy turisztikai "védőernyő", az ágazat helyzetére szabott, célzott támogatási program nélkül a 11 ezer utazási iroda és a 2300 utazásszervező cég többsége tönkremegy, ami munkahelyek tízezreinek megszűnésével járhat - figyelmeztetett az érdekképviselet.
A DRV adatai szerint az utazási irodák és utazásszervezők bevétele 35,4 milliárd euró volt 2019-ben, 1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi 35,2 milliárd euróhoz képest. Szolgáltatásaikat 55,2 millió ügyfél vette igénybe. Az utak 73,6 százaléka külföldi, 26,4 százaléka belföldi volt.
A koronavírus-járvány miatt szinte egyáltalán nem lehet szabadidő eltöltése céljával utazni Németországban. A tengerparti vidék nagy részét - például Usedom és Rügen szigetét - ellenőrző mecklenburg-elő-pomerániai kormány még a tartomány határát is lezárta, hogy feltartóztassa a vírust, így a saját nyaralóval rendelkező németek sem léphetnek be, ha más tartományban van a bejelentett lakhelyük. Külföldi utazásokat sem lehet szervezni, mert a külügyminisztérium a világ valamennyi országára utazási figyelmeztetést adott ki - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve