A kínai állami vállalat a vasúti infrastruktúra területén tevékenykedő Vossloh mozdonygyártó részlegét vásárolja meg, várhatóan nagyjából 10 millió euróért (3,3 milliárd forint). Az ügylet véglegesítéséhez az uniós és a kínai hatóságok hozzájárulása is szükséges - közölte a Vossloh.
A frankfurti tőzsdén szereplő részvénytársaság elsősorban úgynevezett sínleerősítő rendszerekkel foglalkozik. Mozdonygyártó részlege Kielben működik, 500 alkalmazottal. Dízelmozdonyokat gyártanak, évente 35-40 darabot, a járműveket főleg rendező-pályaudvarokon használják.
A Vossloh-nál már 2017-ben elhatározták, hogy felhagynak a mozdonygyártással, és közleményük szerint örömmel zárják le a részleg értékesítésének "hosszadalmas és kihívásokkal teli" folyamatát.
A CRRC ZELC - a kínai cégcsoport mozdonygyártó leányvállalata, amely átveszi a részleget - "optimális stratégiai partner, amelynek megvannak a kellő erőforrásai, hogy hosszú távon sikeresen fejlessze tovább a mozdonygyártó üzletágat" - közölték.
A Die Welt kiemelte, hogy a CRRC a Siemens "rettegett riválisa", és a német vállalat éppen a kínai cég terjeszkedése miatt kezdeményezte vasúti üzletágának egyesítését egy másik versenytárssal, a francia Alstommal. A német és a francia kormány által is támogatott fúzió célja az lett volna, hogy a repülőgépeket gyártó Airbus mintájára létrejöjjön egy nagy páneurópai vasúti társulás, amely képes versenyezni Kínával a globális piacon. Azonban az EU piacának versenyhatóságaként működő Európai Bizottság az év elején megvétózta a tervezett fúziót.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve