Látványosan romlott Szlovákia megítélése a vállalkozók körében - írta a pozsonyi Új Szó a Bisnode tanácsadó cég elemzését idézve. Csak tavaly több mint kétezer cég fordított hátat az országnak. A többségük Magyarországon és Csehországban jegyeztette be magát.
Magyarország elsősorban az alacsonyabb társasági adóval vonzza a vállalkozókat: míg Szlovákiában ez 21 százalék ez Magyarországon csupán 9. Az alacsonyabb adóteher lehet a titka Bulgáriának is, ahol a társasági adó 10 százalék. Magyarország és Csehország vonzerejét növeli az is, hogy közel vannak.
Csehországban ráadásul az összes szlovákiai vállalkozónak, Magyarországon pedig a Dél-Szlovákiából származó vállalkozók jelentős részének nincsenek nyelvi akadályai. Lengyelország és Románia vonzereje az alacsonyabb bérköltségekben rejlik.
Az elmúlt évben Magyarországra 622 szlovákiai cég telepedett át, Csehországba és Bulgáriába 514, illetve 129. A legtöbb társaság, nagyjából ezer Pozsony megyéből költözött el, a második Nyitra megye áll, 344 céggel.
A fotó forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve