A Volkswagennek már évek óta van több villanyautója, valamint elektromos és hagyományos motorral szerelt, úgynevezett plug-in-hibrid kocsija, de a cégcsoporthoz tartozó cseh Skoda kínálatából hiányoztak ezek. Mostanáig.
A cég ugyanis az idén beszáll a villanyautók és a hibridek globális versenyébe a Skoda iV almárkával. Az autógyártó a jelenlegi modelpaletta két végén szereplő autókból készít elektromos változatot: a legkisebb Citigóból és a legnagyobb Superbből.
A Volkswagen kínálatában szereplő miniautó, az villanymotoros e-Uphoz hasonló Citigo elektromos verziója a gyári ígérete szerint 260 kilométert képes megtenni normál körülmények között. A Superbből pedig érkezik a hagyományos és villanymotorral szerelt, konnektorról is tölthető hibrid, amely elektromos üzemmódban 56 kilométert tud menni,teljesen feltöltött akkumulátorral és a benzinmotor használatával pedig 850 kilométeres lesz a hatótávolság. A Skoda a villanyautókra és hibridekre összesen 2 milliárd eurót költ a következő öt évben, így ez lesz a cseh cég történetében legjelentősebb fejlesztési program.
A kompakt kategóriában szereplő Scala és a városi hobbiterepjáró, a nemrég megjelent Kamiq pedig környezetbarát, földgázos(CNG) motorral is kapható lesz.
A cseh autógyártó tájékoztatásából az egyelőre nem derül ki, hogy az új modellek mennyibe kerülnek majd.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve