A cég honlapján pénteken közzétett tavalyi éves üzleti jelentés szerint a társaság árbevétele 7 százalékkal 3,79 milliárd euróra csökkent 2016-ban az előző évihez képest, az üzemelés költsége nem változott, 4,4 milliárd eurót tett ki (1 euró=311,5 forint) - írta az MTI.
Németország második legnagyobb légitársasága így 667 millió eurós veszteséget könyvelt el üzemi szinten, 53 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Kapcsolódó
A számokat legnagyobb mértékben az átalakítás költségei rontották, az 335 millió eurójába került az airberlinnek.
Az adózás utáni veszteség 781,9 millió euró, 75 százalékkal rosszabb a 2015-ben elszenvedett 446 milliós veszteségnél.
Az első negyedévre közölt előzetes adatok alapján a berlini székhelyű cég 649 milliós árbevétel mellett a tavalyinál 58 százalékkal nagyobb, 272,3 milliós üzemi és 60 százalékkal több, 284 millió euró adózás utáni veszteséget könyvelt el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve