Az amerikai technológiai óriás kedd este, piaczárás után ismertetett jelentése szerint ezzel együtt csökkent a cég bevétele és nyeresége is. Éves összehasonlításban az előbbi 13 százalékkal, 50,6 milliárd dollárra, az utóbbi pedig csaknem 23 százalékkal, 10,5 milliárd dollárra.
Az Apple az április-júniusi negyedévben is csökkenő forgalomra számít, előrejelzése szerint az árbevétel 41 és 43 milliárd dollár között lesz. Az eredmények bejelentése után csaknem hét százalékkal esett az Apple részvényeinek ára.
Az iPhone az Apple legfontosabb terméke: a bevételek csaknem kétharmadát adja. A cég a többi nagy piacon, köztük Kínában mutatkozó gyenge konjunktúrát nevezte meg az eladások csökkenésének egyik okaként, valamint azt, hogy az okostelefonok forradalma egyre több fejlődő országot ér el, amelyekben azonban egyelőre az iPhone-nál olcsóbb készülékek iránt nagy a kereslet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve