A Qantas ausztrál nemzeti légitársaság a BBC vasárnapi beszámolja szerint 2018 márciusában indítja a leszállás nélküli járatot a londoni Heathrow repülőtér és a nyugat-ausztráliai Perth nagyváros között. A 14 498 kilométeres távot a Qantas 236 személyes Boeing 787-9-es repülőgépei az előzetes számítások szerint 17 óra alatt teszik meg. Ez lesz a polgári repülés leghosszabb nonstop menetrendszerű járata.
A Qantas jelenleg is közlekedtet napi járatokat Londonba Airbus A380-as óriásgépekkel, de ezek útközben leszállnak Dubajban. Ennek a járatnak a menetideje a technikai megállóval együtt - az útvonaltól és az időjárási viszonyoktól is függően - 20-22 óra.
Kapcsolódó
Alan Joyce, az ausztrál légitársaság vezérigazgatója a BBC-nek felidézte, hogy amikor a Qantas 1947-ben elindította járatait Ausztrália és London között, az út négy napig tartott, kilenc leszállás közbeiktatásával.
A nonstop légijáratok jelenlegi táv- és menetidőrekordját az Emirates légitársaság tartja Dubaj és az új-zélandi Auckland közötti, márciusban indított járatával. A cég A380-asai 16 és fél óra alatt teszik meg a 14 200 kilométeres utat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve