A lengyel Sörtársaság különleges sörösüveg-visszaváltó boltot indított Poznanban: feltétel nélkül visszavesznek minden üveget és betéti díjat is fizetnek utánuk - adta hírül a Rzecpospolita. A Sörtársaság, amely olyan népszerű sörmárkák tulajdonosa, mint a Lech, a Tyskie vagy a Ksiazece i Redd's, saját poznani sörfőzdéje mellett egy kereskedelmi központban is nyitott úftajta üvegvisszaváltót.
Ezeken a helyeken a piacon kapható összes sörösüveget - hazait és külföldit egyaránt - visszaváltják, és betéti díjat fizetnek utánuk. A visszaváltó helyeken 50 groszys (40 forint) teljes díjat adnak 13 fajta üvegért - ezekről részletes tájékoztatót tettek közre -, továbbá 30 groszyt kapnak azok a fogyasztók, akik olyan félliteres üveget visznek vissza, amelyeken jelölték visszaválthatóságot.
A vásárlók jelenleg kényelmetlennek tartják a sörösüvegek visszavitelét, például azért, mert sok helyen még a vásárlást igazoló blokkot is kérik tőlük a beváltok. A Sörtársaság becslése szerint évente mintegy 1,3 milliárd palack sört adnak el az országban, amelynek nyolc százaléka soha nem kerül vissza a forgalomba. Ez 110 millió kidobott üveget jelent, amelyek értéke tavaly 58 millió zloty (4,2 milliárd forint) volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve