Lemondott tisztségéről Antonio Horta-Osorio, a svájci Credit Suisse elnöke, miután egy belső banki vizsgálat kiderítette, hogy többször is megsértette a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozásokat – írja a Reuters. A cégvezető kevesebb mint egy évet töltött a pénzintézet élén, miután azzal bízták meg, hogy segítsen eltakarítani az Archegos befektetési társaság, illetve a brit Greenshill Capital pénzügyi szolgáltató összeomlása után maradt romokat.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a svájci bankóriás még talpra sem állt korábbi vezérigazgatója, Tidjane Thiam lemondása után, aki egy igen kínos kémkedési ügybe bukott bele. Kiderült ugyanis, hogy a bank felső vezetése magánnyomozók segítségével kémkedik a pénzintézet munkatársai után, ami súlyos kétségeket vetett fel a bank szervezeti kultúrájával kapcsolatban. Ezek az ügyek több milliárd dolláros veszteséget okoztak Svájc második legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának.
Horta-Osoriónak azért kellett távoznia, mert utazásai során többször is fittyet hányt a felkeresett ország, illetve hazája karanténszabályaira. A szakértők most azt firtatják, mi lesz azzal az új vállalati stratégiával, amelyet novemberben terjesztett a bank igazgatósága elé. A bank egy ideje kárelhárítási üzemmódban működik, Horta rövid regnálása azt jelenti, hogy kétségessé vált az általa meghirdetett stratégia végrehajtása – mondja Justin Tang befektetési szakértő.
A botránysorozat nyomán a Credit Suisse nyeresége több mint 20 százalékkal csökkent a tavalyi harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, és arra figyelmeztette tulajdonosait, hogy a 2021 utolsó három hónapjában veszteséget könyvelhet el. Eközben a nagy versenytárs UBS, Svájc legnagyobb bankja ugyanebben az időszakban hat éve nem látott profitot könyvelt el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve