Minden területen jól teljesített az elmúlt évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A szolgáltatási infrastuktúra már adott és további projektek várhatóak, a finanszírozási forrás pedig rendelkezésre áll - mondta egy mai sajtóbeszélgetésen az üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója Jost Lammers.
A tavalyi 8,92 millió utas után idén 9,2 millió utasra számítanak, és főleg a fapados légi társaságok lehetnek a növekedés motorjai, például a Wizz Air a tavalyi 660 ezer után több mint 700 ezer utast indíthat Budapestről. A hagyományos cégek kevésbé nőhetnek idén, hisz ez a szektor az elmúlt évben elég jól teljesített. Ezek között volt a Malév is, amelynek utasteljesítménye nagyon kedvező volt az elmúlt év utolsó hónapjaiban. Ez is azt bizonyítja, hogy van kereslet a Malév iránt, szükség van rá, ha sikeres modell keretében működik, akkor fenntarthatónak kell lennie - tette hozzá a vezérigazgató.
A tájékoztatón az is elhangzott, hogy idén új hosszú távú járatokra nem lehet számítani, de 2013-ben már megjelenhetnek új célállomások, ezek között lehetnek japán, USA és távol-keleti célpontok.
A reptéren folytatódnak az infrastruktúra fejlesztések, egyebek között már az idén áprilisban megkezdődhet az új cargobázis kialakítása. A két szakaszban megvalósuló beruházás költsége 14 millió euró. A légi áruszállítás is jól teljesített, hisz a a 2000-es 86 ezer tonna után tavaly 106 ezer tonnát szállítottak. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a reptéren adott egy vasút kialakításnak lehetősége, az állomás épületének helyét a 2-es terminál mellett kijelölték, de egyelőre - főleg finanszírozási okok miatt - nem lehet tudni, mikor lehet ebből valami. Idén viszont döntés születhet a reptéren megépítendő szálloda sorsáról, ehhez földhasználati problémákat is meg kell oldani a kormányzattal közösen.
A vezérigazgató azt is elmondta, hogy az előzetes adatok alapján a társaság csoport szinten tavaly 300 millió euró körüli bevételt ért el, ám a beruhások miatt egy jó darabig még nem lesz nyereséges. Jelenleg körülbelül 80 millió eurós fejlesztés folyik a budapesti reptéren.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve