A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) megállapodott a három mobiltelefon szolgáltatóval arról, hogy az általuk használt, kölönböző időpontban lejáró 900 és 1800MHz-es frekvenciák lejárati idejét egységesíti. Ennek értemében mindhárom társaság (a Magyar Telekom Nyrt.,a Telenor Magyarország zrt., a Vodavone Magyarország Zrt). 2022. áprilisáig használhatja az említett sávokat - mondta Mátrai Gábor, NMHH elnökhelyettese a mai tájékoztatón, aki azt is elmondta, hogy ez száz milliárd forinttal gyarapítja a központi költségvetés 2022-ig.
Az nem derült ki, hogy a frekvencia meghosszabbítása során emelkedik-e a szolgáltatók által fizetendő össze, ahogyan arra sem kaptunk választ, hogy a három cég milyen arányban osztozik az említett száz milliárdon.
Kapcsolódó
Azt viszont elmondta Mátrai, hogy még az idén piacra dobják a 800 MHz-es frekvenciát és a rendelkezésre álló más tartományt is. Ebből nagyobb bevételre számítanak majd, hisz míg a mostani hosszabbítás 6-7,5 fél évet jelent, a majdani árverésen viszont ennél hosszabb időre kívánják "értékesíteni " a frekvenciát. Mátrai szerint a mostani megállapodás nem zárja ki, hogy a majdani frekvencia árverésen megjelenjen egy újabb szolgáltató, ahhoz továbbra is rendelkezésre áll egy akkora frekvencia tartomány, amellyel a befutó egyenlő versenytársa lehetne a jelenlegi szereplőknek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve